Szerény kis vidéki mivoltommal kerestem valami olyan dolgot a fővárosban, ami kicsit visszaadja a "vidék ízét". Így leltem rá Budapest kisebb-nagyobb piacaira. Nem volt nehéz, persze, hiszen ki ne ismerné vidékiként is a Nagycsarnokot. Ezen túl azonban többre vágytam, így el kezdtem keresni mást is. Hunyadi tér, Lehel tér, Fehérvári út, Fény utca... Mint kiderült, fogalmaknak számítanak az itteniek körében. Mind-mind egy külön egyéniség, hangulat, íz, illat. És jó érzéssel tapasztaltam: "idefönt" is igen kedvelt tevékenység a piacozás. Ha valaki elég korán elindul, mondjuk, szombat reggel vásárolni, érdekes arcát láthatja egy magát modernnek mutató — talán mondhatjuk — világvárosnak.
Indulhat a felfedezés!
...................................................................................................................................................................
A fiatal egyetemista pár elindul a nagy, kék IKEÁ-s táskájával, és virágos húzós kocsijával a Szófia utcán északkeleti irányba.
Idős zsidó asszony szép lassan lebattyog a VI. kerületi régi bérlakásának 3. emeletéről a kis vászonszatyrával. Haja, mint mindig, szépen berakva enyhe hullámokba. Finom gyöngysor anyakában. Odaköszön a kutyás öregúrnak a kapuban, aki már megjárta az útját a reggeli kifliért.
70-es bácsi battyog céltudatosan az Eötvös utca felé a jobb napokat is megért egykori tanácsi lakásából. Kardigán, alatta ing, elnyűtt öltönynadrág, micisapka. Színes, fonott nejlontáska a kézben.
Mindannyian egy célhoz igyekeznek.
Reggel 8 óra van. A Hunyadi tér felől egy furgonból slágerek örvendeztetik a nagyérdeműt, a téren kofaasszonyok serénykednek, megy a "kofaférfiak" ugratása, közben rendezgetik az árut. Vaskos poénok szállnak ide-oda, nagy kacagások kíséretében.
A csarnoknál is nagy a mozgás, a Szófia utcán sorban állnak a húst meg halat szállítók furgonjai Időközben a közteresek is előkerülnek. Persze, hogy akad, aki vitázik a parkoláson. Biztos új fiú a szegény sárgamellényes. Sebaj, majd megszokja a rendet!
A csarnok ütött-kopott, hálóval körbefogott épületét átjárja a huzat, ahogy a négy ajtó tárt karokkal várja híveit. Templom ez a javából, na. És az oltára — a hurkás. Esetleg a lángosos. Világnézettől függően.
—Egy kávét és egy sajtos-tejfölöset kérek.
—Fokhagyma mehet?
—Persze, bőven.
—Tessék parancsolni, sót a pulton talál.
Sorakoznak a standokon a harsány piros almák, a csöppet sem szolid sárga citromok és narancsok, a fényes padlizsánok, sárgarépák, levesbevalók, gombapaprikás-kellékek...Egy óra múlva már minden standnál sorok állnak.
Kint megérkezik a tejeskocsi is, folyamatosan ostromolják négy, hat, vagy több ásványvizes flakonnal. Egy kis joghurt, egy kis vaj, termelői. És még mondja valaki, hogy az emberek nem keresik a jót!
A téren lévő bodegák között alig lehet mozdulni. A tömeg mintha egyszerre lélegezne,egyszerre kell mozdulni, érezni kell azt a pillanatot, amikor — még ha araszolva is — előrébb jut az ember. Huszonéves fiatalok felszabadult mosollyal válogatják a spárgát, melyből vasárnapra sonkába göngyölt főfogás lesz, Appenzeller sajtöntettel. Mellettük a francia anyanyelvű, de magyar feleséggel Pesten élő családapa válogat a padlizsánok között. Kicsit arrébb egyszerű otthonkás néni szaladt le egy kis krumpliért meg kolbszkáért a paprikás krumplihoz. Mi ez, ha nem egy világváros,kérem?
Fejkötős-nagyszoknyás nénik árulnak az egyik oldalon, a "profik" a másikon. Nem bántják egymást, mindenki megtalálja a maga számítását.
— Tessék, aranyos, gomba, spenót, sóska.
—Hogy a spenót kilója?
—280, aranyos, de friss,mint a ma született bárány. No, tessék, itt a zacskó, mennyit —szedjek?
—Másfélkilót kérek.
—Na,lássa, kicsit több, lett, egy kiló nyolcvan, maradhat-e? ...
És így tovább. Ide odaröpködnek a kilók, dekák, levegyem-ne vegyem.
Lassan eltelik a délelőtt, a vásárlás végén még akad, aki vesz a kisboltban egy vajas croissant-t, vagy egy spenótos táskát. Aztán két óra felé kiűrül a tér is,a csarnok is. A nénik összeszedelődzködnek, elrakják megmaradt portékájukat,hazamennek. A furgonok megtelnek ládákkal, zöldséggel, gyümölccsel, mézzel. Fél óra múlva a téren csak a az elhullajtott káposzta-, retek-, zeller- és répalevelek,nomeg a bódék emlékeztetik az arra járót, hogy micsoda haccacacáréról maradt le a délelőtt folyamán. Esetleg egy utolsó cigarettáját elszívó "törzsvendég" dúdolja a furgonból"ottfelejtett" dal foszlányát...
